Idén is több iskola végzősei csatlakoztak az akcióhoz: nem kérnek virágot a ballagásukra Közoktatás
Csik Veronika

Idén is több iskola végzősei csatlakoztak az akcióhoz: nem kérnek virágot a ballagásukra

Idén is több iskola csatlakozott már a KézenFogva Ballagunk akcióhoz - nem szeretnének virágot, inkább arra kérik a családjukat, a csokor árát jótékony célra fordítsák.

Pár éve még csak két középiskola – a Városmajori Gimnázium és a Gödöllői Református Líceum – vett részt a KézenFogva Ballagunk kezdeményezésben, ma már egyre több iskola végzősei döntenek a jótékonykodás mellett. 2019-ben például összesen 4 303 400 forint gyűlt össze a ballagó diákokon és a családjaikon keresztül. Az adományokból pedig a Kézefogva Alapítvány olyan fogyatékos fiatalokat segített, akik tanulásához, vagy munkába állásához speciális képzésekre van szükségük.

A 2022-es középiskolai ballagások, az érettségi vizsgák előtt, a héten lesznek. Az idei végzősök közül a Berzsenyi Dániel Gimnázium, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium, az Eötvös József Gimnázium, a Móri Táncsics Mihály Gimnázium, a Premontrei Iskolaközpont és a Városmajori Gimnázium diákjai már biztosan "kézenfogva ballagnak".

Ha úgy gondoljátok, hogy a középiskolában eltöltött négy, hat vagy akár nyolc év után ti is szívesen részt vennétek az akcióban, akkor még jelentkezhettek, és ti (illetve a családotok) is adományozhattok egy fontos ügyre a hervadó virágok helyett.

Mikor lesznek a ballagások?

Mivel a végzősök utolsó tanítási napja 2022. április 29-én, pénteken lesz, az idei ballagások a legtöbb iskolában április utolsó hétvégéjén, 29-én (pénteken) és 30-án (szombaton) lesznek. Azonban van olyan iskola is, ahol már április 28-án megtartják az ünnepséget.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkatitt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.