Egy szegedi radnótis diák volt a legeredményesebb magyar a lányok matematika diákolimpiáján Közoktatás
Eduline

Egy szegedi radnótis diák volt a legeredményesebb magyar a lányok matematika diákolimpiáján

Megvan a lány matekolimpia legeredményesebb magyar tagja, a szegedi Fülöp Csilla aranyérmes lett, a magyar csapat pedig ötödik helyen végzett.

Ahogy arról már írtunk, az Európai Leány Matematikai Diákolimpián (EGMO) – ahol idén 57 országból 222 versenyző mérte össze az erejét -, a magyar csapat az ötödik helyen végzett, és összesen 1 arany, 3 ezüst, 3 bronzérmet hozott el a versenyről.

A válogatott legeredményesebb tagja Fülöp Csilla, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja volt, aki aranyérmes lett, az európai indulók között az egyéni osztott 3-4. legjobb eredményt érte el.

A tapasztalatok szerint azokban az országokban, amelyek rendszeresen részt vesznek az EGMO-n, egyre több lány kerül a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára kijutó vegyes csapatokba is. Magyarországon számos, az egri EGMO-n most szereplő lány is tagja annak a keretnek, amelyből kikerül majd a végleges magyar csapat, mely részt vesz a vegyes összetételű versenyen - írják friss közleményükben a szervezők.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.