Már húszmillió forint gyűlt össze a Tanítanék sztrájkalapjában, ebből kétezer tanárt tudnak támogatni Közoktatás
Eduline

Már húszmillió forint gyűlt össze a Tanítanék sztrájkalapjában, ebből kétezer tanárt tudnak támogatni

Már 20 millió forint gyűlt össze a sztrájkalapban, amelyből a Tanítanék Mozgalom azokat a sztrájkoló pedagógusokat támogatja, akik komoly anyagi nehézségekkel szembesülnek a munkabeszüntetés miatt levont bér miatt.

Ahogy arról az Eduline elsőként beszámolt, Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, Márki-Zay Péter gazdasági tanácsadója a Facebookon írt arról, hogy „egy jelentősebb összeget” utalt át a sztrájkalapba, amelyből a rászoruló, sztrájkoló pedagógusokat támogatják.

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja a Telexnek azt mondta, szerda reggelig húszmillió forint gyűlt össze, több mint ezerötszázan támogatták a tanárokat eddig.

Ebből a pénzből minimum kétezer tanár egynapnyi bérét tudják pótolni, egy nap sztrájk vagy polgári engedetlenség ugyanis körülbelül tízezer forintos bérkiesést jelent. A támogatást pályázati úton lehet elnyerni.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.