Ilyen volt a hétfő reggel az egyik szegedi iskolában: huszonkilenc tanár polgári engedetlenségi akcióba kezdett Közoktatás
Eduline

Ilyen volt a hétfő reggel az egyik szegedi iskolában: huszonkilenc tanár polgári engedetlenségi akcióba kezdett

A szegedi Gedói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tantestületének többsége polgári engedetlenségi akciót indított, huszonkilencen nem vették fel a munkát hétfő délelőtt.

Nyilatkozatukban azt írják, szeretnék elérni, hogy biztosítsák a minőségi oktatáshoz szükséges feltételeket; „szeretnénk nagyobb szakmai szabadságot; a pedagógusok és az oktatást segítő munkatársak anyagi, egzisztenciális, erkölcsi megbecsülését; a pedagógusokra háruló terhek csökkentését és a túlmunka kifizetését”.

„A tanári hivatás méltóságának megőrzését és a szabad véleménynyilvánítás megvalósulását célozza ez az önálló kezdeményezés, ami egyben emberi jog is. Szükségét érezzük annak, hogy hallassuk a hangunkat, és kifejezzük az elégedetlenségünket, amiért elveszik tőlünk a tárgyalás és az egyeztetés lehetőségét. Hosszú távon azt szeretnénk elérni, hogy az országban minden tanár megtiszteltetésnek érezze, hogy a fiatal generációkat tanítja. Vissza akarjuk szerezni e gyönyörű szakma megbecsülését” – teszik hozzá.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a pedagógusok sztrájkja ezen a héten is folytatódik, több iskolában döntöttek úgy, hogy ezeken a napokon is munkabeszüntetést szerveznek.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.