Az iskolák egy részében harmadik napja sztrájkolnak a tanárok, szombaton jön a Kossuth téri tüntetés Közoktatás
Eduline

Az iskolák egy részében harmadik napja sztrájkolnak a tanárok, szombaton jön a Kossuth téri tüntetés

Sok iskolában már harmadik napja sztrájkolnak a pedagógusok. Van olyan tiszaújvárosi gimnázium, ahol az ötvenkét fős tantestületből huszonhatan csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. Péntek délután diákok tartanak rendhagyó tanórákat a Kossuth téren, ahol szombat délután a tanárok demonstrálnak majd.

Sztrájkolnak például az V. kerületi Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskolában, ott huszonöt pedagógus vesz részt a megmozdulásban, húsz kollégájuk pedig szolidaritását fejezte ki. „Hihetetlen összefogás részesei lehettünk ezen időszak alatt, emiatt szeretnénk a szülőknek, diákjainknak és a nevelőtestület összes tagjának köszönetet mondani az önzetlen és együttműködő légkör megteremtéséért. Ezen alap nélkül nem tudtunk volna hatékonyan fellépni a szerintünk igenis fontos reformok támogatása mellett, melyek nemcsak a pedagógus béreket és óraszámot érintik, hanem a gyerekek jogát ahhoz, hogy minőségi oktatást kaphassanak, mely céljaik elérésében segíti őket, és nem hátráltatja” – írták az Eduline-nak.

Hozzátették: most az életre nevelik tanítványaikat „azzal, hogy bármilyen lehetetlen és értelmetlennek tűnő helyzetből indulnak, akkor se hagyják magukat, mindig álljanak ki az igazukért, mert különben megtörnek és feladják”.

A csepeli Karácsony Sándor Általános Iskola tantestületéből pénteken harmincnégyen csatlakoztak a sztrájkhoz, a nyergesújfalui Kernstok Károly Általános Iskolában tizenöten, a Mendei Géza Fejedelem Általános Iskolában hárman, és szerda óta sztrájkol a szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola több pedagógusa is. A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium ötvenkét fős tantestületéből huszonhatan sztrájkolnak, egy dolgozó polgári engedetlenséggel tiltakozik. Három napja sztrájkol a IX. Kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tantestületének egy része is.

Az óbudai Kerék Általános Iskola és Gimnázium két tanárnője a sztrájk, egy tanárnő pedig a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlva nem vette fel a munkát, folytatva a szerdán tizenkilenc pedagógus által elkezdett demonstrációt. Huszonhét kollégájuk és százhét szülő támogató nyilatkozatot írt alá.

Szombaton „kockásinges találkozó”

Pénteken újabb akciót szerveznek diákok a Kossuth téren, délelőtt 11 órától délután 2-ig civil szervezetek tartanak rendhagyó órákat, például az Amnesty, a Menhely Alapítvány és a Greenpeace.

Szombat délután szintén a Parlament előtt tartják majd a „kockásinges találkozót”. A demonstrációra sztrájkoló és nem sztrájkoló pedagógusokat, szülőket, diákokat, támogatókat várnak. A délután háromkor kezdődő demonstráción felszólal többek között Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának tagja, több szakszervezeti vezetők, szülők, pedagógusok, az ADOM Diákmozgalom és a Tanítanék Mozgalom tagjai, valamint Nagy Ervin színész, A tanár című sorozat főszereplője is.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.