"A húgomnak minden vágya az volt, hogy gyerekeket taníthasson. Ma pályaelhagyónak számít" Közoktatás
Eduline

"A húgomnak minden vágya az volt, hogy gyerekeket taníthasson. Ma pályaelhagyónak számít"

Wunderlich József színész a Facebookon osztotta meg a gondolatait a március 16-i tanársztrájkról és az oktatás helyzetéről.

A húgomnak minden vágya az volt, hogy gyerekeket taníthasson ebben az országban. Pár évig tanított is, a gyerekek imádták. Ma pályaelhagyónak számít, és nemcsak a pályát hagyta el, hanem az országot is

- kezdi Facebook-posztját Wunderlich József színész.

"Az iskola mindent megtesz, a tanárok folyamatosan erőn felül teljesítenek, és nem csak az iskolában. Sokaknak más munkákat is vállalniuk kell a tanári álláson kívül, sokan különórákat adnak, de vannak olyanok is, akik például takarítanak vagy kávézóban, étteremben dolgoznak, ezzel az összes maradék energiájukat és idejüket feláldozva, ahogy a húgom is tette…" - folytatja bejegyzését, amit fél nap alatt több mint 900-an lájkoltak.

“A tanári pálya mellett extra órákban kell mindenkinek dolgozni, hogy egyről a kettőre jusson… Nem maradt elég időm, hogy minden órára felkészüljek, és sokszor lelkiismeret-furdalásom volt, hogy van még egy munkahelyem, ahol kifacsarodok, és emiatt nem lesz energiám az iskolára, amit szeretek… csak nem elég a pénz semmire sem" - idézi testvérét. „Biztos vagyok benne, hogy a húgom a mai napon is boldogan menne be a gyerkőcökhöz az iskolába, ha méltó körülmények között végezhette volna hivatását. Abban is biztos vagyok, hogy sok értékes ember hozott hasonló nehéz helyzetben hasonló nehéz döntést. Azt gondolom, a probléma valós” - teszi hozzá.

Azt gondolom, ezt nem lehet tovább a szőnyeg alá söpörni, mert egyre több ember lesz, aki közvetve vagy közvetlenül érintetté válik. Egyre több ember lesz, aki a saját bőrén fogja tapasztalni… Bárhogy is lesz, meg kell hallanunk a pedagógusok segélykiáltását!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.