Már zajlanak az alternatív tanórák a Parlament mellett, több száz diák tart a Kossuth tér felé Közoktatás
Eduline

Már zajlanak az alternatív tanórák a Parlament mellett, több száz diák tart a Kossuth tér felé

Az ADOM Diákmozgalom és az aHang mai demonstrációján, a Kossuth téren egyre többen vannak.

Rólunk is szól, nekünk is fontos

- mondta az egyik szervező diák arra a kérdésre, mit szeretnének üzenni az eseménnyel. A diákok a mai tanártüntetéshez csatlakozva döntöttek úgy, hogy megmozdulást szerveznek - alternatív órákkal és molinókkal követelik az oktatás helyzetének javítását.

Az egyik szervező elmondta, az esemény Facebook-oldalán körülbelül kétezren jelezték, hogy eljönnek majd, de az időjárás miatt nem tudják, hányan érkeznek majd a Parlament mellé. A tervek szerint interaktív programokkal készülnek a diákok, délben pedig azok a középiskolások is csatlakoznak majd hozzájuk, akik a város különböző pontjairól, csoportosan indultak a Kossuth térre. Beszédekkel és koncerttel is készülnek a szervezők.

A részletes programokat itt nézhetitek meg. A mai eseményekről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat pedig itt olvashatjátok el:

Miért "néma" a magyarok fele?

Érdemes-e már gyerekkorban elkezdeni a nyelvtanulást? Mire jó a „babaangol” és az „ovis német”? Milyen két tannyelvű iskolák működnek Budapesten, és milyen képzést kínálnak? Mennyibe kerül a nulláról eljutni a B2-es szintig? Ezeket a kérdéseket is megválaszoljuk a HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványában, amely a nyelvvizsga előtt állóknak is segít.

Hogy könnyebb legyen választani, összehasonlítottuk a legnépszerűbb vizsgatípusokat, megnéztük a feladatokat és az árakat, sőt még a szakmai és az online nyelvvizsgákat is. A HVG Nyelvtanulás 2022 kiadványt keressétek az újságárusoknál vagy rendeljétek meg itt.
Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.