Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket és felnőtteket tanítanak - és ma ők is akcióznak Közoktatás
Csik V

Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket és felnőtteket tanítanak - és ma ők is akcióznak

A budapesti Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban halmozottan hátrányos helyzetű diákokkal foglalkoznak. Ottani tanárok is csatlakoztak a polgári engedetlenségi akcióhoz.

A szülők is támogatják a tiltakozó tanárokat, ma reggel nem vitték be a gyerekeket az iskolába, a tantestület pedig teljes mellszélességgel kiáll a tiltakozás mellett - mondta az iskola igazgatója a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének élő bejelentkezésében.

Az igazgató ezután a tantestület nevében felolvasta a nyilatkozatot. Szolidaritást vállalnak azokkal a tanárokkal, akik polgári engedetlenséggel tiltakoznak a február 11-i kormányrendelet ellen, pénteken ezért ők sem veszik fel a munkát, és támogatják a március 16-ra tervezett pedagógussztrájkot.

A X. kerületi, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott iskola igazgatója elmondta, évtizedek óta foglalkoznak hátrányos elyzetű diákok felzárkóztatásával. Korábban a Hős utca kerületes iskolájaként nagyon sok olyan diákkal találkoztak, akik hátrányos heklyzetű családból jönnek. "Idén 16-an fognak érettségizni, az átlagéletkor 40 és 50 éves kor között van. Az iskolába ma nappali tagozaton alsóban és felsőben 69-en tanulnak, a felnőtt általános iskola 7. és 8. osztályában 60-an tanulnak, a gimnáziumban pedig 100-an tanulnak" - mondta el az igazgató. Hozzátette azt is, hogy az óvodába - amit "hajléktalanóvodának" is hívnak, mert az oda járó diákok szüleinek sokszor nincs bejelentett lakcíme - 39 gyerek jár.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.