Huszonkilencen tagadták meg a munkát az egyik IX. kerületi általános iskolában, majdnem száz szülő támogatja őket Közoktatás
Eduline

Huszonkilencen tagadták meg a munkát az egyik IX. kerületi általános iskolában, majdnem száz szülő támogatja őket

Huszonkilenc pedagógus tagadta meg a munkát csütörtök reggel a Budapest IX. Kerületi Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. Az iskola tanárainak, tanítóinak nyilatkozatát körülbelül száz szülő is aláírta, ők így fejezik ki szolidaritásukat.

Az Eduline-hoz eljuttatott nyilatkozatukban azt írják, a huszonkilenc pedagógus önállóan és szabad akaratából csatlakozott a Szent László Gimnázium tanárai által elindított polgári engedetlenségi akcióhoz.

„Ennek értelmében a fenti napon nem vesszük fel a munkát, oktatási és nevelési tevékenységet nem végzünk, ilyen módon tiltakozva a 36/2022. (II.11.) Kormányrendeletben foglaltak ellen. A jogszabály, amely járványügyi vészhelyzetre hivatkozva meghatározza, milyen oktatási-nevelési tevékenységekben köteles részt venni egy pedagógus egy esetleges sztrájk esetén, megítélésünk szerint súlyosan sérti az alaptörvényben rögzített sztrájkjogot, mivel a sztrájkot az érdekérvényesítésre alkalmatlanná teszi” – írják.

Hozzáteszik azt is, hogy akciójuk nem diákjaik és a szülők ellen irányul. „Az ő érdekeiket és biztonságukat természetesen a munkabeszüntetés idején is garantálja az iskola. Fellépésünk ugyanúgy nem irányul az iskolavezetés és a fenntartó tankerületi központ, illetve a kollégáink ellen sem, akiknek ezúton is köszönetet kívánunk mondani a plusz terhek vállalásáért. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a polgári engedetlenségi akcióhoz való csatlakozással szabályt szegünk, és vállaljuk ennek hátrányos következményeit is” – emelik ki.

Az iskola pedagógusainak nyilatkozatát egyébként száz szülő is aláírta, ők így fejezik ki szolidaritásukat.

A csütörtöki eseményekről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok:

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.