Egyre többen állnak ki a tanárok mellett: gyűlnek a feliratok, molinók és képek Közoktatás
Eduline

Egyre többen állnak ki a tanárok mellett: gyűlnek a feliratok, molinók és képek

Több iskolában polgári engedetlenségbe kezdetek az ott dolgozók, de egyre több szervezet is támogatja ki a sztrájkjogaikért kiálló tanárokat.

Így tett az Amnesty is, mint írják "jogvédő és emberi jogi oktatással is foglalkozó civil szervezetként nem ismeretlen számunkra a polgári engedetlenség műfaja, amely a legtudatosabb végső formája az értékeink és a jogaink melletti kiállásnak."

Mi olyan országban akarunk élni, ahol az iskolák, a tanárok és a diákok szabadok és megbecsültek. Büszkék vagyunk minden tanárra és pedagógusra, szolidárisak vagyunk velük, és segítünk, ha tudunk.

De nem ők az egyetlenek, a budapesti II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium is posztolt egy képek:

A Németh Kálmán Általános Iskola is molinóval demonstrál, és egyet értenek azzal a kezdeményezéssel, ami hirdeti, hogy a pedagógusokat is megilleti az alaptörvényben szereplő sztrájkhoz való alapjog.

De Tanár úr mémem oldala is megosztott egy fotót a témában:

A hét elején egy-egy iskolában indult polgári engedetlenség, ma legalább öt iskolában vannak olyan tanárok, akik nem vették fel a munkát - ez ma több, mint 150 tanárt jelent.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.