Négy gimnáziumban akcióznak pénteken a tanárok: nem dolgoznak, így tiltakoznak a sztrájkrendelet ellen Közoktatás
Eduline

Négy gimnáziumban akcióznak pénteken a tanárok: nem dolgoznak, így tiltakoznak a sztrájkrendelet ellen

Négy gimnázium tanárai döntöttek úgy, hogy pénteken nem veszik fel a munkát, így tiltakoznak a múlt héten megjelent "sztrájkrendelet" ellen.

A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában, valamint a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban fognak tiltakozni a tanárok a kormány múlt heti sztrájkrendelete ellen – értesült a hvg.hu.

A hvg.hu azt írja: a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola 47 tanára írta alá a szerkesztőséghez eljuttatott nyilatkozatot, amelyben leszögezik, akciójuk nem irányul kollégáik vagy tanítványaik ellen, „sőt az ő érdekeiket szem előtt tartva cselekszünk”, de leszögezik, hogy a sztrájk alapjog.

Ez már a sokadik iskola, amelynek tanárai a sztrájkrendelet ellen tiltakoznak. Hétfőn a budapesti Szent László Gimnáziumban, kedden a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, szerdán a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, Szakgimnáziumban és Technikumban, csütörtökön a budapesti Szerb Antal Gimnáziumban, a Teleki Blanka Gimnáziumban, valamint a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti Technikumában döntöttek így tanárok, nevelési-oktatási munkát segítő dolgozók.

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben  Közoktatás Gál Luca

Több tízezer forintos támogatásokat kaphatnak a diákok a 2025/2026-os tanévben

Szeptemberben indul a 2025/2026-os tanév, a rászoruló fiatalok számára pedig több országos és önkormányzati ösztöndíj is elérhető. Ezeknek a programoknak nem pusztán az a céljuk, hogy anyagi segítséget adjanak a tanulóknak, hanem hogy valódi esélyt biztosítsanak számukra a tanulmányaik befejezésére: legyen szó középiskolai felvételiről, érettségiről vagy szakmaszerzésről, illetve a felsőoktatásban való helytállásról. Mutatjuk, milyen lehetőségekből választhatnak a diákok, és milyen feltételekkel igényelhetők a különböző támogatások.