A sztrájkrendelet ellen tiltakoznak: 15 tanár nem vette fel a munkát ma a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban Közoktatás
Eduline

A sztrájkrendelet ellen tiltakoznak: 15 tanár nem vette fel a munkát ma a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban

Követik a kőbányai Szent László Gimnázium tanárainak példáját, a Kölcseyben is a kormány rendelete ellen tiltakoznak úgy, hogy ma nem tanítanak.

Nem vette fel a munkát kedden reggel a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium 15 oktatója - írta meg a hvg.hu. A tanárok itt is a múlt héten kiadott sztrájkrendelet ellen tiltakoznak, amelyben a kormány szigorú feltételekhez kötötte a pedagógusok munkabeszüntetését.

Nem a Kölcsey volt az első iskola. Hétfőn a kőbányai Szent László Gimnázium 12 oktatója döntött úgy, hogy a sztrájkrendelet elleni tiltakozásul nem fognak tanítani hétfőn. Az egyik sztrájkoló tanár tegnap elmondta, „ez egy polgári engedetlenség, nincs összefüggésben a szakszervezetekkel” és csupán annyit remélnek, hogy mivel csak egy egynapos ellenállásról van szó, ezért a retorzió is ezzel arányos lesz. Hozzátette azt is, hogy a következő napokban több gimnázium pedagógusai is hasonló polgári engedetlenséget fognak tanúsítani, és nem veszik fel a munkát egy napra.

Hétfő reggel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) élőben jelentkezett  be egyébként Facebookon az iskola épületétől. Tóth Viktor, a gimnázium tanára azt mondta, a kormány a pénteki rendelettel „kiherélte a pedagógusok sztrájkhoz való jogát”. „Lehet sztrájkolni, de olyan körülmények között, amit nem lehet sztrájknak nevezni. Nekem a sztrájk azt jelenti, hogy munkabeszüntetés. Teljes körű munkabeszüntetés” – tette hozzá a pedagógus.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.