12 tanár nem vette fel a munkát ma a kőbányai Szent László Gimnáziumban Közoktatás
Eduline

12 tanár nem vette fel a munkát ma a kőbányai Szent László Gimnáziumban

Következő napokban több budapesti gimnázium oktatói is hasonló akciókat tartanak majd - mondta a hvg.hu-nak az iskola egyik tanára.

„Ez egy polgári engedetlenség, nincs összefüggésben a szakszervezetekkel” – jelentette ki a hvg.hu-nak Tóth Viktor, a kőbányai Szent László Gimnázium tanára, miután hétfőn 11 társával nem vették fel a munkát és az intézmény dísztermében ülve tartanak egy napos minisztrájkot. Tóth Viktor az oldalnak elmondta, csupán annyit remél, hogy mivel csak egy egynapos ellenállásról van szó, ezért a retorzió is ezzel arányos lesz. Hozzátette azt is, hogy a következő napokban több gimnázium pedagógusai is hasonló polgári engedetlenséget fognak tanúsítani, és nem veszik fel a munkát egy napra.

Ma reggel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) élőben jelentkezett  be egyébként Facebookon az iskola épületétől. Tóth Viktor, a gimnázium tanára azt mondta, a kormány a pénteki rendelettel „kiherélte a pedagógusok sztrájkhoz való jogát”. „Lehet sztrájkolni, de olyan körülmények között, amit nem lehet sztrájknak nevezni. Nekem a sztrájk azt jelenti, hogy munkabeszüntetés. Teljes körű munkabeszüntetés” – tette hozzá a pedagógus.

Az oldal egyébként megkereste az intézmény igazgatóját is, azonban Sárkány Péter a tankerületi központhoz irányította őket, ahol – mivel Varjuné Fekete Ildikó tankerületi igazgató házon kívül volt – nem válaszoltak telefonon kérdéseikre. Amint választ kapnak, frissítjük cikkünket.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.