Gyermekjogi alapítvány: a gyerekek akkor vannak jól, ha az iskolákban dolgozók is jól vannak Közoktatás
Eduline

Gyermekjogi alapítvány: a gyerekek akkor vannak jól, ha az iskolákban dolgozók is jól vannak

Január 31-én kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az iskolákban. Az elmúlt napokban több szakszervezet és szülői szervezet is bejelentette, hogy támogatja a sztrájkra készülő pedagógusokat.

„Szoktuk mondani, hogy a gyerek akkor van jól, ha a szülője is jól van. Ezért nem önzőség, ha a szülő saját magával is törődik (nehéz élethelyzetekben is), hiszen azzal végső soron a gyereknek tesz jót. Az iskolába járó gyerekekkel is így van ez” – írja a Facebookon a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, hozzátéve: a diákok akkor vannak jól, ha az iskolákban dolgozók is jól vannak.

„Például, mert anyagilag és szakmailag megbecsülik őket” – olvasható a posztban, amelyben kiemelik: gyermekjogi szervezetként ezért állnak ki a pedagógusok törvényes sztrájkjoga mellett.

A két nagy pedagógus-szakszervezet január 31-re szervez kétórás figyelmeztető sztrájkot – több érdekképviselet és szülői szervezet is támogatja őket, sőt aznap a Magyar Szakszervezeti Szövetség Budapesten autós felvonulást is tart majd.

 

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.