Káros a társadalomra, az oktatásra, megviseli a gyerekeket, sőt még a szülőket is – mondja a középiskolai felvételiről az Eduline által megkérdezett oktatáskutató. Árulkodó tény, hogy ma már nemcsak magyarból és matekból hirdetnek különórákat felvételizőknek, hanem „lelki felkészítőket” is, ahol a 10-14 évesek megtanulhatják, hogyan gyűrhetik le a stresszt.

73 ezer diák – összesen ennyien írják majd meg szombat délelőtt magyarból és matematikából a középiskolai felvételit. Többségük hónapok óta készül a vizsgára, amely kis túlzással „gyorsasági verseny”: a 10, 12, 14 éves gyerekek életükben először szembesülnek azzal, hogy iskolai ötösök ide vagy oda, kétszer 45 perc alatt húsz feladatot nagyon nehéz megoldani. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre több szakember, oktatáskutató, pszichológus és tanár hívja fel a figyelmet arra, hogy a felvételi rendszer rossz. Úgy, ahogy van.

Egy teszt, ami mér. De mit?

„Az az elv, hogy egy adott pillanatban elvégzünk egy mérést, és annak az eredménye alapján hosszú távú döntés hozunk, nagyon sok szempontból vitatható. Alapvető mondás a mérnököknél, hogy egy mérés nem mérés. Ez a gyerekeknél is így van” – mondja Ercse Kriszta oktatáskutató, a Civil Közoktatási Platform szóvivője a szombati központi felvételiről. „Rengeteg tényező befolyásolja, hogy ezen a vizsgán hogyan teljesítenek a gyerekek. Jól aludtak? Milyen a hangulatuk? Fizikailag jól vannak? Milyen élethelyzetben vannak? A járvány idején ez különösen fontos. Egy ilyen szúrópróbaszerű értékelés nem alkalmas arra, hogy bárki megmondja – bár maga a kérdésfelvetés is nonszensz –, hogy egy gyereknek milyen képességei vannak. A rendszer mégis így működik” – magyarázza.

Pedig a középiskolai felvételi középpontjában ez a kétszer 45 perc áll. Amelyik középiskolában nemcsak az általános iskolai jegyeket, hanem az írásbeli felvételi eredményét is figyelembe veszik a jelentkezők rangsorolásakor (és minden második iskolában így döntöttek), ott a magyarból és matekból szerzett teszteredmény határozza meg a diákok összpontszámának legalább felét, vagyis nagyrészt ettől függ, ki kerül be a népszerűbb középiskolákba. Javítási lehetőség nincs, több gimnázium a szóbelire már csak azokat hívja be, akik elég jól teljesítettek az írásbelin.

Vannak a jók és a még jobbak

Ercse Kriszta szerint nem csak „mérési” probléma van a felvételivel. A magyar oktatást a szelekciós mechanizmusok uralják, erre épült az egész iskolarendszer, a „jókat” bizonyos pontokon (a negyedik, a hatodik vagy a nyolcadik osztály végén) ki kell válogatni, hogy ők „jobb” iskolában tanulhassanak. „Miközben pedagógiai szempontból a jobb iskola fogalma értelmezhetetlen. A korszerű pedagógia képes arra, hogy mindig az adott gyerekre fókuszáljon, felmérje az előzetes tudását, azonosítsa a tanulási szükségleteit, és ennek megfelelően alakítsa ki a tanulási folyamatot. Ehhez nem kell szelektálni. A jó, korszerű pedagógiai működést kell ösztönözni” – magyarázza.

Az itthoni iskolarendszer persze erre nem képes. „Az összes hazai és nemzetközi mérés mindig kiemeli, hogy mennyire erős nálunk a szelekció, mennyire szoros a kapcsolat a gyerekek családi háttere és a tanulási teljesítményük között. Ezt azzal szokták magyarázni az intézmények, hogy az alacsonyabb társadalmi státuszból származó gyerekek otthon nem kapják meg a megfelelő tudást, a megfelelő nevelést, deficites környezetből érkeznek, alulmotiváltak, holott nem erről van szó. A magyar iskolarendszer elvárásrendszerét egész egyszerűen a középosztályra optimalizálták, a máshonnan érkező gyerekekkel egyszerűen képtelen mit kezdeni” – magyarázza.

Ercse Kriszta szerint a középiskola-választáskor a nem középosztálybeli gyerekek zömét „egy alacsonyabb presztízsű iskolatípusba tolja a rendszer” – hisz addigra az alapfokú oktatásban elért eredményeik alapján esélyük sincs másra –, a szakképzésben tanulnak tovább. Az „elitiskolák” pedig – teszi hozzá – a „jobb gyerekek” közül is válogatni kezdenek „egy sor olyan procedúrán keresztül, ami tehát mérési szempontból sem helyes, ráadásul pszichológiai, lélektani szempontból is káros” – magyarázza az oktatáskutató, aki szerint évről évre több tízezer gyereket lökünk bele ebbe a „végtelenül rossz gépezetbe”.

A felvételi biznisz

A középiskolai felvételire ráadásul egész iparág épült, számtalan oktatási centrum, magántanár, online kurzusokat kínáló cég és középiskola hirdet előkészítőket. Van, ahol egy éven keresztül hetente egy alkalommal tartanak magyar- és matekórákat diákoknak (akik egyébként már most, az idei vizsga előtt jelentkezhetnek arra a tanfolyamra, amellyel a 2023-as felvételire készítik fel őket). Egy másik cég négynapos szuperintenzív nyári tábort hirdet napi két matek- és két magyarórával, a legtöbb oktatási centrum azonban beéri a három hónapos-féléves kurzusokkal, amelyek szeptemberben indulnak, és egészen a januári írásbeli vizsgáig tartanak.

Ezek általában 20-50 ezer forintba kerülnek tantárgyanként, a feladattípusok gyakorlásán túl általában próbavizsga-lehetőséget, mentori támogatást is kapnak a diákok. Persze magántanárok is vállalnak felkészítést, ezért azonban a szülőknek mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk: az óradíjak 2-3 ezer forinttól kezdődnek, de az igazán komoly tapasztalattal rendelkező oktatók 9-10 ezer forintot is elkérnek egy 60 perces óráért.

Ezt persze csak a tehetősebb családok tudják megfizetni. Az oktatáskutató szerint ráadásul a „felvételi biznisz” annak a jele, hogy az oktatási rendszer még azokat sem tudja a megfelelően felkészíteni a felvételire, akiket egyébként láthatóan megcéloz. Az elmúlt évek tapasztalata alapján az általános iskolai oktatás önmagában nem mindig elég ahhoz, hogy a diákok meg tudjanak felelni a középiskolai felvételi követelményeinek. Ha nem edzenek arra, hogy rohamtempóban dolgozzanak, rövid idő alatt sok feladatot megoldva, nem szereznek (elég) magas pontszámot, ráadásul a felvételi kompetenciaalapú feladataihoz sem szoknak hozzá általános iskolásként, sőt a tesztben előkerülő témaköröket sem mindig kerülnek elő időben az órákon.

Stressz, szorongás

„Mit csináljak, ha stresszelek a központi felvételi miatt? Sajnos stresszhelyzetben osztani is elfelejtek. Nagyon félek tőle, főleg a matektól. Mit csináljak?” – tette fel a kérdést egy diák az egyik legnépszerűbb kérdés-válasz oldalon. Bőven lehet hasonló posztokat találni a különböző fórumokon, de a különböző szülői Facebook-csoportokban is fel-felbukkannak olyan kommentek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a 10-12-14 éveseket a kelleténél jobban megviseli a felvételi huzavona. Nem véletlen, hogy a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány pár éve több olyan technikát gyűjtött össze szülőknek, amelyekkel enyhíteni lehet a gyerekekre nehezedő nyomást, a tanácsok között szerepelt például ez is: „biztosítsd róla, hogy a jövője, az élete, a boldogulása nem azon a két órán múlik, amíg holnap megírja a teszteket”.

Ráadásul a negyedikes, hatodikos és nyolcadikos diákok mögött egyébként is nehéz két év áll, a pandémia ideje alatt drasztikusan megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik pszichológus segítségét kérték, a kényszerű otthonlét, a járvány terjedése, a lezárások gazdasági következményeit gyerekek tömegei érzik a saját bőrükön.

Így aztán ma már nemcsak matematikából és magyarból kehet felvételi-előkészítőre jelentkezni, hanem „lelki felkészítőket” is szerveznek a továbbtanulás előtt álló iskolásoknak. Az egyik ilyen – öt alkalomból álló – program például azt ígéri, hogy a gyerekek szakemberek segítségével megtanulják csökkenteni a stresszt, előre átbeszélik az összes olyan körülményt, amely a felvételin stresszt, izgalmat vagy félelmet válthat ki belőlük, és „dolgozunk gyermeke önkorlátozó hiedelmein is, melyek további stresszforrások lehetnek a felvételi alatt”.

Szülők a gyerekek mögött

A felvételi rendszer ráadásul nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is megviseli, még ha erről érthető módon kevesebb szó is esik – elég beleolvasni az egyik legnagyobb, több ezer szülőből álló Facebook-csoportban közzétett posztokba és kommentekbe az írásbeli napján. „Szülőként magam is borzasztóan megszenvedtem a felvételit, szorongtam, éjszakánként felriadtam, szerintem ez egy nagyon nehéz időszak a szülőknek is – függetlenül attól, hogy szerinte milyen iskolatípus lenne jó a gyermekének” – magyarázza Ercse Kriszta, hozzátéve: a szülők érzik, hogy nagy a tét, a gyerek (vélelmezett) boldogságához van köze. Az persze kérdés, hogy hosszú távon valójában mi teszi a gyereket boldoggá és sikeressé.