Debrecenben csak húsz tanár utasította vissza a kötelező oltást Közoktatás
Eduline

Debrecenben csak húsz tanár utasította vissza a kötelező oltást

Debrecenben összesen húsz tanár és tanító utasította vissza a koronavírus elleni oltást, őket fizetés nélküli szabadságra küldték.

Szabó Gyula, a Nemzeti Pedagógus Kar debreceni elnökségi tagja a Debrecen Televíziónak azt mondta, ők nem térhettek vissza az iskolákba a téli szünet után. A helyettesítésüket már megoldották, az adott szakot tanítók tartják meg a kiesők óráit.

Hozzátette azt is: a debreceni középiskolákban tanulók 65 százaléka oltatta be magát eddig, az általános iskolák 7-8. évfolyamain 50 százalékos az átoltottság.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma múlt héten azt közölte: összesen 780 tanár és tanító tűnt el az állami iskolákból a kötelező oltás miatt.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.