Lengyelországban is szigorítanak, márciustól a tanároknak is be kell oltatniuk magukat Közoktatás
Eduline/MTI

Lengyelországban is szigorítanak, márciustól a tanároknak is be kell oltatniuk magukat

Lengyelországban újabb korlátozásokat vezetnek be a tetőző járványhullám miatt, jövő márciustól a tanároknak is be kell oltatniuk magukat.

Adam Niedzielski egészségügyi miniszter azzal indokolta meg a döntéseket, hogy másfél hete stabil szinten van a koronavírus-járvány negyedik hulláma, ebben az időszakban a csaknem 38 millió lakosú Lengyelországban napi mintegy 23 ezer új fertőzést regisztrálnak.

A karácsonyi ünnepeket megelőző és követő napokban, a december 20-a és a január 9-e közötti időszakban az általános és középiskolák távoktatásra térnek át, március 1-től pedig az orvosok és a rendvédelmisek mellett kötelezővé teszik az oltást a tanárok számára is.

A munkavállalók védettségi igazolását lehetővé tevő, kidolgozás alatt álló törvénytervezetről Niedzielski elmondta: a védettséget ingyenes vírusteszttel is lehet majd igazolni a munkaadónál.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.