A diákok is kaphatnak harmadik oltást Közoktatás
Eduline

A diákok is kaphatnak harmadik oltást

Hamarosan kezdődik az 5-11 évesek oltása, és kiderült, hogy a 18 év alattiak is kaphatnak harmadik oltást

A 18 év alattiak is kaphatnak harmadik oltást – szúrta ki a koronavirus.gov.hu cikkét a hvg.hu. A tájékoztatás szerint a megerősítő dózis különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál.

A szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni – teszik hozzá.

A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 58 százalékos. A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, náluk az átoltottság 39 százalék. A 18 év alatti korosztályt a jelenlegi hatósági engedélyek alapján csak Pfizer vakcinával lehet oltani.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a közelmúltban engedélyezte az 5-11 évesek oltását is a Pfizer-vakcinával. Az oltási munkacsoport megkezdte a gyerekek oltásának előkészítését, a szükséges vakcinák várhatóan december 13-án érkeznek meg.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.