Alattomos szövődményei vannak a Covidnak a gyerekeknél, jövő héten kezdődik az oltásuk Közoktatás
Eduline/MTI

Alattomos szövődményei vannak a Covidnak a gyerekeknél, jövő héten kezdődik az oltásuk

A koronavírus " alattomos", sok olyan szövődménye van a gyerekeknél, amelyek egy életre elkísérik a betegeket - mondta a Honvédkórház főigazgatója az M1-nek.

Wikonkál Norbert Miklós azt mondta: december 13-án kezdődik az 5-11 évesek oltása. Hangsúlyozta: szülőként számára egyértelmű, hogy beoltatja a gyerekeit.

A főigazgató szerint a koronavírus "roppant alattomos", és sok olyan szövődménye van a gyerekeknél, amelyek egy életre elkísérik őket, nem tudnak ezekből tökéletesen meggyógyulni. Példaként olyan kardiológiai problémákat említett, mint a szívritmuszavar.

A szakember szerint azért is nagyon fontos a gyerekek oltása, mert a gyermekközösségek fertőzési gócnak tekinthetők, ahonnan az iskolások, óvodások "hazaviszik" a fertőzést. Megjegyezte: jó lenne, ha a gyermekközösségek magas átoltottságával el tudnák fojtani a járványt.  Azoknak az 5-11 éveseknél, akik bizonyítottan átestek a fertőzésen, legalább három hónapot kell várniuk az oltással.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.