Rétvári Bence mozijegyet adott az Elk*rtukra annak a képviselőnek, aki a diákokról kérdezte Közoktatás
Csik Veronika

Rétvári Bence mozijegyet adott az Elk*rtukra annak a képviselőnek, aki a diákokról kérdezte

Csak a református iskolák diákjai nézhették meg - természetesen önként - november elején a vetítést.

A minisztérium parlamenti kérdést kapott, amiben Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi, "milyen módon szolgálja a gyermekek érdekeit, hogy kötelezően megnézetik velük az "Elk*rtuk" című propagandafilmet?"

A kérdés az után merült fel, hogy korábban a Telex megírta, több karcagi és környékbeli középiskolást vittek buszokkal megnézni Kálomista Gábor filmjét. Az oldal szerint voltak olyan iskolák, melyek kötelezővé tették a részvételt a csütörtöki vetítésen. A filmvetítést intéző mozis vállalkozó és a tanárok szerint is a karcagi önkormányzat, illetve az általa finanszírozott művelődési központ állhatta a vetítés költségeit és a diákok utaztatását is.

Válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára mégis azt állítja, a vetítés nem volt kötelező, és egyetlen karcagi tankerületi iskola sem volt érintett az ügyben, csupán a református iskolák diákjai mehettek megnézni a filmet szigorúan fakultatív programként. Az államtitkár gálánsan két mozijegyet is csatolt a válaszához, szerinte ugyanis az ne alkosson véleményt a filmről, aki nem látta.

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.