Egyre nagyobb problémát okoz a tanárhiány az informatikaórákon Közoktatás
Eduline

Egyre nagyobb problémát okoz a tanárhiány az informatikaórákon

Nem az idegen nyelvi órákkal van a legnagyobb probléma, a természettudomány és az informatika van a leggyengébb pozícióban – mondta a tanárhiányról a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

Horváth Péter az Inforádiónak azt mondta, a természettudományi szakos tanárok átlagéletkora az összes tanár átlagéletkorához képet is lényegesen magasabb.

Egyetértett azzal, hogy nagy a különbség a fenntartók és a szakszervezetek által jelzett létszámhiány között – utóbbiak tanévkezdéskor 10-12 ezerre tették a hiányzó pedagógusok számát –, de pontos számot ő sem tud mondani.

Úgy véli, a tanárhiány fokozatosan alakult ki, a rendszerből kieső pedagógusok száma nagyobb, mint a rendszerbe érkezőké. A szakember szerint a következő években, ha csak a nyugdíjba vonulókat számoljuk és azt, hogy mennyien vannak jelen pillanatban a képzésben és – az előző időszak tapasztalatai alapján – közülük mennyien kezdik el a pedagóguspályát valóban, egyre rosszabb lesz a helyzet.

A pedagóguskar elnöke szerint legalább azt el kellene érni, hogy minél kevesebben hagyják el a pályát, aminek nyilván elsősorban anyagi oka van. Másrészt mindent meg kell tenni azért, hogy egyre többen válasszák a pedagóguspályát, és a képzés után maradjanak is a rendszerben.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.