Veronai buszbaleset: hat évre ítélték a busz sofőrjét Közoktatás
Eduline

Veronai buszbaleset: hat évre ítélték a busz sofőrjét

A 2017-es veronai buszbaleset után az elsőfokú ítélethez képest jelentősen enyhítették a sofőr büntetését.

Jogerős döntés született annak a magyar buszsofőrnek az ügyében, aki a volánnál ült a 2017-es veronai busztragédiánál – írja az Index az egyik áldozat helyszínen, a velencei bíróságon tartózkodó hozzátartozója, Szendrei Endre beszámolójára hivatkozva.

Miközben tavaly nyáron a bíróság első fokon 12 év börtönbüntetésre ítélte V. Jánost, a buszsofőrt, most másodfokon 6 év börtönbüntetést kapott a férfi, mivel az ügyész és a vádlott ügyvédje között peren kívüli egyezség született.

2017. január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében, az A4-es autópályán a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz letért az útról, és az a fölött átvezető felüljáró pillérének ütközött, majd kigyulladt. A buszon ötvenhatan utaztak, 43 gyerek, 11 felnőtt és a két sofőr. Tizenhét ember életét vesztette.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.