Az óvodákban is terjed a járvány, van, ahol csoport négyötöde hiányzik Közoktatás
Csik Veronika

Az óvodákban is terjed a járvány, van, ahol csoport négyötöde hiányzik

Sokan beadják a náthás, köhögő, orrfolyós gyerekeket az óvodába és iskolába – van, ahol a 26 fős csoportból jó, ha 4-7 gyermek ott van.

Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy így továbbfertőzik a környezetüket, ráadásul a gyerekeknél a koronavírus bevezető tünetei a náthához hasonló tüneteket produkálhatnak – mondta dr. Bense Tamás gyermekorvos a Metropolnak.

A lap szerint az egyik Pest megyei óvodában 146 gyerekből 61 hiányzik betegség miatt, ebből 12 bizonyítottan koronavírussal fertőzött. Két teljes csoport is házi karanténban van – az óvónőkkel együtt –, mert a koronavírusos gyerekekkel érintkeztek.

Egy XII. kerületi óvodában pedig a 90-ből 18-an hiányoznak. Egy VII. kerületi oviban két gyerekről tudnak, aki koronavírussal fertőződött meg, a 120 gyermeket befogadó intézményből 30 ovis hiányzik, legtöbbjük náthás és lázas.

Van olyan gyömrői óvodás csoport, ahol a 26 fős létszámból jó, ha 4-7 gyermek van jelen, annyira intenzíven terjednek a fertőzések. Hozzáteszik, most leginkább a 12 év alatti gyerekek vannak kitéve a fertőzésnek, mivel ők nem kaphattak oltást a vírus ellen.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.