Szigorított a kormány az iskolai karanténszabályokon Közoktatás
Eduline

Szigorított a kormány az iskolai karanténszabályokon

Folyamatosan emelkedik azoknak az oktatási intézményeknek a száma, ahol intézkedni kellett a koronavírusos megbetegedések miatt – írja a Népszava az Emberi Erőforrások Minisztériumának adatai alapján.

A lap azt írja, a tárca információi szerint az iskolák két százalékában – jellemzően egy-egy osztályban – kellett koronavírus-fertőzés miatt intézkedni, ebben a tanévben még nem volt példa arra, hogy egy egész iskolában kellett volna ilyet elrendelni.

A kormány a karanténra vonatkozó szabályokon szigorított: az iskoláknak tanévkezdéskor kiküldött intézkedési tervben még az állt, hogy bárki, aki megkapta a védőoltást vagy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek és karanténkötelezettség sem vonatkozik rá. Most már az igazolt fertőzöttekre akkor is érvényes a tíznapos karantén, ha megkapták a védőoltást.

A minisztérium hozzátette: nincsenek tömeges megbetegedések, a 12 év feletti diákok több mint fele védett a vírussal szemben, és az arányuk folyamatosan nő.

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.