Hiába volt hónapokig távoktatás, javultak matekból az eredmények a szakképzésben Közoktatás
Eduline/MTI

Hiába volt hónapokig távoktatás, javultak matekból az eredmények a szakképzésben

A minisztérium szerint a frissen felvett diákok már alapból jobb osztályzatokkal érkeztek az iskolákba, a mérési eredményük pedig matekból sokkal jobb a korábbi évfolyamokénál.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 2018 óta méri a szakképzésben tanuló 9. és 10. évfolyamos diákok kompetenciáit magyarból és matekból - emlékeztetett az ITM. Idén szeptember második hetében, több mint 71 ezer tanuló bevonásával készült felmérés.

Az első adatok szerint jelentős javulás részben annak tudható be, hogy "egyre növekvő átlagos készségszinttel egyre többen választják a szakképzést" - fogalmazott a minisztérium. Azaz 9. évfolyamba lépő diákok jobb osztályzatokkal érkeztek a technikumokba, szakképző iskolákba. Az első mérési eredményük matekból a távoktatás ellenére is jobb, mint az előző két évfolyamé. A 2019-es adathoz viszonyítva több mint 30 százalékos a javulás tapasztalható.

A szakképzésben már a második tanévüket megkezdők fejlődése matekból a 12 százalékpontot közelíti. A kompetenciamérésen gyengébben szereplő diákok egyéni vagy tanulócsoportos fejlesztéseket kapnak. Ők 2020-hoz képest átlag feletti, közel 18 százalékpontos javulást értek el matekból - közölte az ITM. Hozzátették, míg 2019-ben 11 ezer gyermek vett részt egyéni fejlesztésben, tavaly már kevesebb mint hétezer tanulónak volt szüksége külön foglalkozásokra.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.