Hétből egy diák mentális zavarral küzd, nagyot rontott a helyzeten a járvány Közoktatás
Eduline/MTI

Hétből egy diák mentális zavarral küzd, nagyot rontott a helyzeten a járvány

A koronavírus-járvány világszerte rontott a gyerekek és fiatalok mentális állapotán - figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Már a vírus előtt is nagyon sok gyerek küzdött egészségügyi vagy pszichés problémákkal, amelyekre nem fordítottak elég figyelmet - mondta Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója.

A diákok mentális állapotát vizsgáló jelentés összeállítói szerint hét, 10 és 19 év közötti gyerekből egy diagnosztizált mentális zavarral küzd, évente pedig közel 46 ezer fiatal lesz öngyilkos, ez pedig egyike az öt leggyakoribb halálozási oknak ebben a korcsoportban.

A szervezet szerint a helyzet sokat romlott a járvány alatt, részben a karanténintézkedések miatt.

"A korlátozások hétből legalább egy gyereket közvetlenül érintettek, és több mint 1,6 milliárd gyerek oktatását vetették vissza" - teszik hozzá, kiemelve, hogy a napi rutin összeomlása, az aggodalom az egészsége miatt sok fiatalban hagyott nyomott harag, aggodalom és a jövő miatti szorongás formájában.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.