Ezt a pályaorientációs tesztet október 11-ig minden nyolcadikosnak ki kell töltenie Közoktatás
Bezzeg Hanna

Ezt a pályaorientációs tesztet október 11-ig minden nyolcadikosnak ki kell töltenie

A pályaválasztást, továbbtanulást segítő teszt az Oktatási Hivatal honlapján érhető el és minden nyolcadikosnak kötelező kitölteni.

A 87 kérdésből álló teszt szeptember 20. és október 11. között érhető el, elektronikus formában, az Oktatási Hivatal weboldalán. A 45 perces kérdéssor otthon is kitölthető, de a legtöbb intézményben iskolai körülmények között szervezik majd a kitöltést. Arról, hogy a ti iskolátokban pontosan mikor és hogyan kerül sor a tesztkitöltésre, mindenképp érdeklődjetek az adott intézménynél.

A kérdőív nem áll bonyolult kérdésekből, és nem lehet rossz vagy jó eredményt szerezni. Az eredmény arról ad visszajelzést, hogy mely továbbtanulási irányok, illetve ágazatok illeszkednek leginkább jelenlegi érdeklődésétekhez, képességeitekhez.

A tesztben szereplő mondatok egy-egy érdeklődési sajátosságra, kompetenciára, illetve egy vagy több továbbtanulási irányra (szakképzési ágazatra, illetve gimnáziumra) vonatkoznak – írja az Oktatási Hivatal, hozzátéve, a kitöltés során a tanulónak valamennyi kérdés esetében meg kell adnia, hogy önmagára nézve egyetért vagy nem ért egyet az adott állítással. Lehetősége van azt is jelölni, ha nem tud egyértelműen válaszolni. A program összesíti a válaszokat, és ennek megfelelően ad visszajelzést.

A kérdőívet név nélkül kell kitölteni, rajtatok kívül pedig csak az a személy láthatja, akivel megosztjátok.

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.