Felrobbantottak egy pakisztáni lányiskolát, ilyen támadásra évek óta nem volt példa Közoktatás
Eduline/MTI

Felrobbantottak egy pakisztáni lányiskolát, ilyen támadásra évek óta nem volt példa

Felrobbantottak egy leányiskolát Pakisztán északnyugati részén szerda éjjel, a robbanószerkezet Tánk városában lépett működésbe, amely az afgán határhoz közeli Dél-Vazirisztánnal szomszédos.

Ez a terület régóta az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető szélsőségesek hátországa. A robbanás részben lerombolt egy külső falat és egy osztálytermet - mondta el Mudzsíb Ulláh helyi rendőrségi tisztségviselő a dpa német hírügynökségnek.

A támadásnak nincsenek sebesültjei vagy halálos áldozatai. Egyelőre nem tudni, ki volt az elkövető, bár a pakisztáni tálibok több száz leányiskolát vettek célba a térségben azt megelőzően, hogy hadműveletekkel visszaszorították őket 2014-ben.

2012-ben a később Nobel-békedíjjal kitüntetett Malala Júszafzai nőjogi aktivista ellen követtek el merényletet. A diáklány egy iskolabuszon utazott, amikor fegyveresek többször rálőttek, és életveszélyesen megsebesítették. Csodával határos módon túlélte. Két évvel később a hadsereg által működtetett pesavari iskolát támadták meg tálib fegyveresek. Több mint 150 embert megöltek, köztük 132 gyermeket.

A pakisztáni tálibok afgán társaikhoz hasonlóan a szunnita iszlám radikális irányzatát követik, de a két csoport szerveződése eltérő. A tálibok augusztus 15-én átvették a hatalmat Afganisztánban, ami elemzők szerint a pakisztáni szélsőségeseket is felbátorította. Az afganisztáni tálibok az elmúlt hetekben szigorítottak a nők oktatására vonatkozó szabályokon.

Kabul eleste óta a pakisztáni tálibok fokozták a biztonsági erők elleni támadásaikat Afganisztánnal határos egykori fellegváraikban. Augusztusban mindennaposak voltak a rajtaütések és a merényletek.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.