Ezek a legnépszerűbb szakmák a középiskolákban: tarol a közszolgálati technikus Közoktatás
Csik Veronika

Ezek a legnépszerűbb szakmák a középiskolákban: tarol a közszolgálati technikus

A legtöbben tavaly is gimnáziumba jelentkeztek, de a legtöbben valamelyik technikumokba jutottak be. Mutatjuk a tavalyi középiskolai felvételi népszerűségi listát és a legkeresettebb szakmákat is.

Az elsőhelyes jelentkezések alapján tavaly is a 4 és az 5 osztályos gimnáziumok voltak a legnépszerűbbek - ezekbe az intézményekbe több mint 35 500-an szerettek volna bekerülni. Hasonlóan népszerű volt a technikumi képzés is: 35 125-en jelentkeztek első helyen, majdnem 3 ezer diák jelölte meg első helyen a szakgimnáziumokat, és majdnem 16 ezren adták be a jelentkezésüket szakképző iskolába.

A jelentkezők közül végül több mint 29 ezren kerültek be valamilyen gimnáziumba: nyolc évfolyamos gimnáziumba tavaly több mint 3 ezren, hatosztályos középiskolába pedig több mint 4 600-an. Végül a kilencedikesek közül a legtöbben technikumban kezdtek idén szeptemberben: a felvételin 35 ezren jutottak be technikumba, 2 ezren szakgimnáziumba és 17 ezren szakképző iskolába - így a szakmát tanuló diákok száma jóval magasabb volt, mint a gimnáziumi képzést kezdők száma.

Oktatási Hivatal statisztikái szerint a legnépszerűbb, szakképző iskolában tanulható szakmák ezek voltak a 2020/2021-es felvételin:

  1. kereskedelmi értékesítő
  2. szakács
  3. hegesztő
  4. cukrász
  5. villanyszerelő
  6. pincér - vendégtéri szakember
  7. mezőgazdasági gépész
  8. cukrász, pincér - vendégtéri szakember, szakács
  9. asztalos
  10. festő, mázoló, tapétázó

A technikumban tanulható szakmák közül a legnépszerűbb terület egyértelműen az informatika, de sokan keresték a gazdasági képzéseket is. A 2020/21-es tanévben felvettek száma szerint legnépszerűbb szakmák ezek:

  1. közszolgálati technikus
  2. pénzügyi-számviteli ügyintéző
  3. informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
  4. szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus
  5. logisztikai technikus
  6. gépjárműmechatronikai technikus
  7. turisztikai technikus
  8. informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus, szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus
  9. kereskedő és webáruházi technikus
  10. pénzügyi-számviteli ügyintéző, vállalkozás ügyviteli ügyintéző

Az átalakult képzési rendszerről mindent elolvashattok a Szakképzés 2021-es kiadványunkban, ahol a szabályok mellet a teljes szakmalistát is megtaláljátok. A megrendelésért kattintsatok ide.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.