Nagyobbat üthet idén az általános iskolákban a koronavírus, mint tavaly Közoktatás
Csik Veronika

Nagyobbat üthet idén az általános iskolákban a koronavírus, mint tavaly

Egy járványügyi modell alapján idén ősszel az általános iskolákban több megbetegedés lehet a delta-variáns miatt.

Bristoli kutatók az általános iskolai diákok és a tanárok napi kapcsolatainak alapján elemezte a vírus terjedését. A várható trendekről azt mondták, szerintük ősszel jelentősen megnő a beteg diákok száma az általános iskolákban. Bár még mindig úgy gondolják, viszonylag kevés intézményt érint majd a vírus berobbanása, összességében több iskolában lesznek fertőzöttek, mint 2020-ban voltak. Sőt a modell alapján a legtöbb általános iskolában, ha nem is lesz teljes karantén, osztályonként legalább egy fertőzöttre számítani lehet.

A kutatók most úgy gondolják, az igazán eredményes megelőző intézkedés a tesztelés és a beteg gyerekek otthon tartása, nem pedig a "karanténbuborékok", azaz a diákok elkülönítése lenne. Tavaly nagyon sok iskolában, sőt a brit egyetemeknek is bevett gyakorlat volt a "buborék". Ez azt jelentette, hogy nemcsak az órákon vagy a csoportfeladatoknál, hanem sokszor a szünetekben is csoportokra osztották a tanulókat, akik nem érintkezhettek a többi diákkal.

Kiemelik, hogy fontos a távolságtartás, de a kézmosás és a szellőztetés is segítséget jelenthet a vírus terjedésének megállításában. 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.