Még az iskolakezdés előtt megkapják a szeptemberi családi pótlékot a szülők Közoktatás
Eduline

Még az iskolakezdés előtt megkapják a szeptemberi családi pótlékot a szülők

Hamarabb utalják majd a szeptemberi támogatásokat, de változik a közétkeztetés és a bölcsődei férőhelyek száma is - ez derült ki Novák Katalin kedden tartott sajtótájékoztatóján.

„A tanévkezdés biztonságban elindulhat szeptember elsején, a járványhelyzet lehetővé teszi, hogy jelenléti oktatás legyen ősztől”

– fogalmaz Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője keddi sajtótájékoztatóján. A miniszter azt is kiemelte, egyelőre nem terveznek semmiféle korlátozásokat, erre viszont az átoltottság a garancia.

A családokért felelős tárca nélküli miniszter megismételte, hogy augusztus 30-31-én, illetve szeptember 1-2 között oltják majd a 12 évnél idősebbeket – írja a hvg.hu.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy hamarabb utalják majd a családtámogatásokat: a szeptemberi gyes, gyet és családi pótlék összege várhatóan a holnapi nap folyamán érkezik majd a bankszámlákra.

Változás várható a közétkeztetésben is, Novák Katalin azt ígérte, hogy az idei tanévtől kezdődően azok, akik ételallgeriával- vagy érzékenységgel küzdenek, garantáltan meg fogják kapni a nekik megfelelő ételeket. A bölcsődéket érintő változásokról is esett szó a sajtótájékoztatón, a miniszter közölte, ezerrel bővítik az intézmények férőhelyeinek számát.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.