Németországban már most azt vizsgálják, hogy szeptemberben kinyithantak-e az iskolák Közoktatás
Eduline

Németországban már most azt vizsgálják, hogy szeptemberben kinyithantak-e az iskolák

A koronavírus delta mutánsa miatt tanakodnak, hiszen ez jóval fertőzőbb a 12 éven aluliak körében, mint a korábbi variánsok. Az oltás pedig még nincs engedélyezve ebben a korosztályban.

"A delta vírus nem veszélyesebb a gyerekekre, mint a korábbi Covid–19-mutánsok" - ezt mutatja egy friss tanulmány, amelyről a hvg.hu számolt be.

Jakob Armann kutatóorvos és társai 1500 iskolás vizsgálata után vontál le ezt a következtetést. "Ezt tanúsítják a brit adatok is, pedig Nagy-Britanniában jóval inkább előrehaladottabb a fertőzés terjedése, mint Németországban" - tette hozzá a doktor.

A kutatóorvos szerint továbbra is ritka, hogy a gyerekek megkapják a koronavírus-fertőzést. Pontosabban szólva elsősorban a rizikócsoportokat fenyegeti a fertőzés éppúgy, mint a felnőttek esetében. Éppen ezért úgy vélik, az iskolák bezárása sokkal nagyobb veszélyt jelent a társadalom normális működésére, mint amekkora problémát jelenthet a delta vírus megjelenése az oktatási intézményekben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül" Közoktatás Székács Linda

"Emlékszem egy veszekedésre, aminek az lett a vége, hogy bevitt egy kis szobába és ott percekig vert, megállás nélkül"

Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.