A minisztérium a tanárhiányról: ez teljesen normális Közoktatás
Csik Veronika

A minisztérium a tanárhiányról: ez teljesen normális

"A tanárhiány minden nyáron slágertéma" - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a napokban ismét előkerülő komoly problémákra.

Évi három-öt ezer álláshely kiírása teljesen normális

- nyilatkozta az Emmi államtitkára a Magyar Nemzetnek. Szerinte a jelenség egyszerűen magyarázható "körülbelül öt-hat ezer ember végez évente az egyetemeken, ők a nyári szünetben keresnek állást, és rendszerint ekkor váltanak intézményt a pályán lévő kollégák is". Az államtitkár szerint a több ezer szabad állás egy 160-170 ezres köznevelés és szakképzés mellett teljesen természetes dolog.

Maruzsa Zoltán azt is elmondta, hogy ők azt látják, hogy Magyarországon a pedagógusképzési terület a harmadik legnépszerűbb terület a felsőoktatási felvételin - a 2021-es számok szerint viszont inkább csak a negyedik. Sőt sok javulást várnak a diplomaszerzők számában a két éve tartó nyelvvizsga-amnesztia miatt is.

A gyakorlat kicsit mást mutat

Jelneleg minden harmadik iskolában már most nincs elég kémia- vagy fizikatanár. A Nemzeti Pedagóguskar elnöke pedig nemrég azt nyilatkozta, hogy „ha semmi nem változik, öt-nyolc év múlva kezelhetetlenül súlyos lesz a helyzet”.

Évek óta komoly tanárhiánnyal küzdenek a kistelepülési iskolák, amelyek a nyugdíjba vonulók helyére egyre nehezebben tudnak felvenni új tanárokat: főként gyógypedagógusokat, informatika és természettudományos szakosokat keresnek hiába. Sok pedagógus párhuzamosan három-négy iskolában tanít, naponta ingázva a települések között, az iskolaigazgatók pedig – jobb megoldás híján – „bartereznek”.

„Vannak olyan tanárok, akik három-négy vagy akár öt iskolában tanítanak párhuzamosan. Minden nap máshol tartanak órát – hétfőn az egyik település iskolájába mennek, kedden a másikba, szerdán a harmadik településre, és így tovább” – mondta az Eduline-nak Neubauer Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Győr-Moson-Sopron megyei elnöke.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.