Több tankerület is átírta egyes iskolák tankönyvrendelését Közoktatás
Eduline

Több tankerület is átírta egyes iskolák tankönyvrendelését

A Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesülete (TANOSZ) szerint az egyes tankerületek az új típusú, 2020-as Nemzeti alaptantervhez (NAT) igazított állami tankönyvek megrendelésére utasították az iskolai tankönyvfelelősöket.

Az iskoláknak április végéig kellett leadniuk tankönyvrendeléseiket az állami tankönyvellátónak (KELLO), ám ezt megelőzően még a tankerületeknek is be kellett mutatniuk a listát ellenőrzésre - idézi a Népszava a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületét (TANOSZ). A TANOSZ állítása szerint tudnak olyan esetekről is, amikor egyes tankerületek - gyakran az iskolaigazgatót is megkerülve - közvetlenül utasították az iskolai tankönyvfelelősöket, hogy a már elkészült és iskolájukban egyeztetett rendelést írják át, egyes köteteket cseréljenek le az új típusú - ám sokszor kétes minőségű -, a 2020-as Nemzeti alaptantervhez (NAT) igazított állami tankönyvekre.

A lap megkérdezte a Klebelsberg Központot (KK), ahol közölték, hogy a tankerületek valóban ellenőrzik a rendeléseket, hogy azok a jogszabályoknak megfelelnek-e, de a pedagógiai-szakmai szempontokba nem szólnak bele.

Romankovics András, a TANOSZ alelnöke szerint azonban pont ezeket a szempontokat írják felül a tankerületek. Emlékeztetett, hogy a tankönyvek, taneszközök szabad megválasztása a tanárok köznevelési törvényben rögzített joga, és ők tudják a legjobban, milyen tankönyvek felelnek meg az adott "célcsoportnak".

A tankönyvszakértő szerint egyébként az idén is látszik, hogy az új NAT-hoz igazított tankönyvek nem túl népszerűek a tanárok körében. Az 5. és a 9. évfolyamon például több tantárgynál ezeknek a könyveknek a megrendelése nem érte el vagy alig haladta meg az 50 százalékot.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.