Válaszolt a kormány az iskolanyitás elhalasztását szorgalmazó petícióra Közoktatás
Eduline

Válaszolt a kormány az iskolanyitás elhalasztását szorgalmazó petícióra

Rengeteg diák és szülő aggódik a jövő heti iskolanyitás miatt, a kormány azonban eddig hajthatatlannak tűnt. Bár a terv még mindig ugyanaz: hétfőn visszatérnek a felsősök és a középiskolások is az iskolákba, viszont úgy tűnik, számukra is lesz egy kiskapu a hiányzások igazolására.

A kormány döntése alapján az iskolák saját hatáskörben dönthetnek a hiányzás engedélyezéséről, ha azt kérvényezi a szülő

- olvasható az ADOM Diákmozgalom Facebook-oldalán.

Mindez azt jelenti, hogy ugyanúgy fogják kezelni május 10-től a felsősöket és a középiskolásokat, mint korábban az alsósokat. Tehát, ha innen letöltitek a kérelemmintát és kitöltitek, aláíratjátok a szülővel, majd bekülditek az igazgatónak, akkor az iskola dönthet úgy, hogy engedélyezi a hiányzást.

A kormány ezt a döntést azután hozta meg, hogy alig öt nap alatt több mint 115 ezren írták alá az ADOM Diákmozgalom petícióját, amelyben az áll: aggódnak a koronavírus indiai variánsa és magas fertőzőképessége miatt, ami tovább súlyosbíthatja a járványhelyzetet. „Aggódunk az immungyenge diákokért és szülőkért, akik különösen kitettek a vírus veszélyeinek. Aggódunk azokért a tanárokért is, akik még nem kapták meg az oltást, és azokért, akiknél még nem alakult ki két hét alatt a védettség” – írja a diákszervezet.

Kiemelik azt is, hogy a tanárok többsége csupán az oltás első dózisát kapta meg, emellett a 16-18 évesek oltását csak május 10-én kezdik meg. Ez egybeesik a tervezett iskolanyitással, így rendkívül magas a kockázat, hogy az iskolák gócpontokká válnak.

Ezért azt javasolják, hogy május 10-től se legyen kötelező a jelenléti oktatás, a tanév végéig fogadják el a szülői igazolásokat, és az így igazolt napok ne számítsanak bele a 250 órába (amely azért fontos, mert ha egy diák ennél többet hiányzik igazoltan vagy igazolatlanul, az iskolai teljesítménye nem értékelhető, osztályozóvizsgát kell tennie), és az iskolák döntsék el, hogyan folytatják az oktatást a nyári szünetig.

Persze az érettségi sem áll le. A mai angolérettségiről szóló tudósításunkat itt olvashatjátok el:

Hirdetés