Sok középiskola már közzétette a felvételi jegyzéket: nemsokára indul a 2021-es "pótfelvételi" Közoktatás
Eduline

Sok középiskola már közzétette a felvételi jegyzéket: nemsokára indul a 2021-es "pótfelvételi"

Számos gimnázium és technikum már pénteken közzétette a végleges felvételi jegyzéket, amelyből kiderül, kik kerültek be az ősszel induló osztályokba. A május 10-én kezdődő rendkívüli felvételi időszakban próbálkozhatnak újra azok a diákok, akik egy olyan iskolába sem kerültek be, amelyet megjelöltek a jelentkezési lapon.

A rendkívüli felvételire a szülőknek és a diákoknak már egyénileg kell jelentkezniük, közvetlenül a középfokú iskolákban – az intézmények ekkor hirdetik meg a szabadon maradt férőhelyeket.

Az Oktatási Hivatal közzéteszi majd azoknak a középfokú iskoláknak az adatait, ahol a felvettek alacsony száma miatt rendkívüli felvételi eljárást kell kiírni.

A felvételi feltételeit és főbb szabályait ekkor már az intézmények igazgatói határozzák meg, vagyis bővebb információt tőlük kaphattok majd.

A 2021-es középiskolai felvételiről itt találjátok legfrisebb cikkeinket.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.