Maruzsa Zoltán is beleállt a KRÉTA működtetőjébe: a rendszernek működnie kell Közoktatás
Eduline/MTI

Maruzsa Zoltán is beleállt a KRÉTA működtetőjébe: a rendszernek működnie kell

A köznevelésesért felelős államtitkár szerint nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést - ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár mai rádiós interjújában hangsúlyozta: a működtető cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért, és közleményben elnézést kértek a szülőktől. "Ma bizonyítaniuk kell, bírnia kell a rendszernek a rohamot, ezt az elvárást világossá tettem. A tegnapi hiba nem fordulhat újra elő" - jelentette ki. Szerinte nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést. Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél - fogalmazott.

A leállásra egyébként már a rendszer működtetője, az eKRÉTA Informatikai Zrt. is reagált. Mint írták: annak ellenére, hogy megpróbáltak szimulációval, tervezéssel felkészülni az első teljes digitális nap reggelén várható óriási rendszerterhelésre, nem tudták a KRÉTA rendszert és DKT (Digitális Kollaborációs Tér) modulját kiszolgáló erőforrásokat megfelelően elosztani, beállítani, amiért vállalják a felelősséget. A hibát azóta már elhárította a működtető, így jelenleg tudják használni az intézmények.

Maruzsa Zoltán a reggeli interjúban a hétfőtől kezdődő távoktatásra is kitért. Elmondta, erre a harmadik hullám felfutása miatt volt szükség, ugyanakkor arra számít, hogy a tervezett egy hónapos időszak elegendő lesz arra, hogy radikálisan csökkenjen a fertőzésszám. Köznevelési államtitkár hozzátette, szerinte az adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet. Sőt, Maruzsa Zoltán ismét kiemelte azt is, hogy kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés
Vége a covid-oktatásnak, mától újra megtelnek élettel az iskolák Közoktatás Tóth Alexandra

Vége a covid-oktatásnak, mától újra megtelnek élettel az iskolák

Május 10-től a felsősöknek és a középiskolásoknak is újraindul a jelenléti oktatás. Sokan azonban úgy érzik, ennek még nincs itt az ideje a járvány miatt, mások pedig feleslegesnek tartják, hogy a tanév utolsó honapjára kell visszatérni az iskolákba. Mit tehetnek azok a szülők, aki a továbbiakban is otthon tartanák a gyereküket, illetve milyen járványügyi intézkedésekkel kell számolni az intézményekben? Most minden kérdést megválaszolunk.