Mi lesz az iskolaőrökkel a távoktatás alatt? Közoktatás
Eduline

Mi lesz az iskolaőrökkel a távoktatás alatt?

A Magyar Nemzet szerint akikre helyben nem volt szükség, őket átvezényelték egy másik iskolába, vagy ideiglenesen a helyi rendőrkapitányságon kaptak feladatokat.

Közel ötszáz iskolában álltak munkába tavaly szeptemberben az iskolaőrök, a tanév eleji nyüzsgésnek azonban sok intézményben már nyoma sincs, hiszen november óta online oktatás zajlik a középiskolákban. Hétfőtől pedig egy hónapra kiürülnek az általános iskolák is, ezért a Magyar Nemzet rákérdezett a rendőrségnél, hogy ez mennyiben befolyásolja az iskolaőrök napi munkáját.

A lap szerint a digitális átállás őszi elrendelésekor körbekérdezték az igazgatókat, hogy továbbra is igényt tartanak-e az iskolaőrök napi szintű szolgálatára. Mint kiderült, az iskolák többségében kérték, hogy maradjon az iskolaőr, mert a kiscsoportos konzultációk vagy a szakmai gyakorlatok zavartalan megtartását így látják biztosítottnak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) azt is kihangsúlyozta, nem kellett elbocsátani azokat az iskolaőröket sem, akikre helyben nem volt szükség, ilyen esetekben átvezényelték az illetőt másik iskolába – úgynevezett társ­iskolaőrnek. De vannak néhányan, akik ideiglenesen a helyi rendőrkapitányságon kaptak bűnmegelőzési feladatokat. Fontos, hogy az átvezénylés csak a digitális tanrend fenntartásáig tart, amint a tantermi oktatás visszaáll, mindenkit visszahelyeznek az eredeti szolgálatteljesítési helyére - tették hozzá.

Hányszor intézkedtek az iskolaőrök?

A rendőrségtől kapott adatok alapján szeptember elseje és december 9-e között összesen 278 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, ebből 206 eset az első hónapra, azaz szeptemberre tehető - írtuk meg egy korábbi közlemény alapján. Az is kiderült, hogy az intézkedések jelentős részben „bűnmegelőzési célú figyelemfelhívások” voltak, kényszerítő eszközt összesen tizenhárom alkalommal kellett használni.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.