Több középiskolában már megszületett a döntés a szóbelik sorsáról Közoktatás
Eduline

Több középiskolában már megszületett a döntés a szóbelik sorsáról

Még pontosan egy hét lenne hátra az idei középiskolai felvételi szóbeli vizsgáiból, de a hétfőtől bevezetett szigorítások miatt ezeket a legtöbb helyen átszervezik. Van, ahol már döntöttek is a személyes meghallgatásokról, míg máshol arra kérik a szülőket és a felvételizőket, hogy legyenek türelmesek és figyeljék az iskola honlapját.

Már napok óta lógott a levegőben az iskolabezárások vagy az előrehozott tavaszi szünet kérdése, és tegnap meg is születte a döntés: az óvodákat és az általános iskolákat március 8-tól április 7-ig (azaz a tavaszi szünet végéig) bezárják. De nem ez az egyetlen terület, ahol szigorítanak, jövő hétfőtől szinte mindent bezárnak, csak a létszükségletű boltok és szolgáltatások lesznek nyitva.

A bejelentés hideg zuhanyként érte a középiskolába felvételizőket és szüleiket, mivel a szóbeli meghallgatások még egészen március 12-ig tartanának. Bár sok helyen már egyébként is rendhagyó módon, online kezdték el a vizsgáztatást, vagy a járványhelyzet miatt idén egyáltalán nem szerveztek elbeszélgetést - helyette portfóliót kérnek a jelentkezőktől -, van jó néhány olyan iskola is, ahol személyesen hívták be a diákokat.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, mivel pont a közepén járunk a szóbeliknek és nem szeretnék, ha felvételik múlnának ezen, ezért nem tartják szükségszerűnek a vizsgák elhalasztását, viszont azt javasolják az iskoláknak, hogy online folytassák ezeket. A fővárosi Madách Imre Gimnáziumban már a bejelentés előtt így döntöttek, erről a honlapjukon tájékoztatták a felvételizőket.

De több olyan iskola is van, ahol már tegnap reagáltak a bejelentésre. A budapesti Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumban, illetve a váci I. Géza Király Közgazdasági Technikumban úgy döntöttek, a jelenlegi helyzetben teljesen eltörlik a vizsgákat. Azokban az iskolákban, ahol még nem született meg a döntés, arra kérik a szülőket és a felvételizőket, hogy legyenek türelmesek és figyeljék az iskola honlapját, a napokban mindenkit tájékoztatnak a fejleményekről.

Azoknak sem kell izgulniuk, akik a szóbeli napjára betegszenek meg, vagy esetleg akkor éppen karanténban vannak, ugyanis Maruzsa Zoltán azt is elmondta, a jelenlegi helyzetre való tekintettel az iskolák egészen március 19-ig pótfelvételiket is szervezhetnek.

A fokozódó járványhelyzet miatt egyébként több budapesti és vidéki középiskolában már múlt héten vagy a hét elején módosítottak a szóbelik szabályain, és már ekkor átálltak az online vizsgáztatásra vagy eltörölték a meghallgatásokat.

A középiskolai felvételivel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés
Ez az egyik legnépszerűbb feladat a magyarérettségin, pedig vannak buktatói Érettségi-felvételi Szabó Fruzsina

Ez az egyik legnépszerűbb feladat a magyarérettségin, pedig vannak buktatói

Nem lesz egyszerű dolguk az idén érettségizőknek: fél év otthoni tanulás után kell jól teljesíteniük az írásbeli vizsgákon. A következő két hétben az Eduline-on szaktanárok segítségével járunk utána, hogyan lehet felpörgetni a felkészülést a vizsgák előtti napokban, milyen buktatói vannak a különböző feladattípusoknak, mire érdemes odafigyelni. Cikksorozatunk első részében a középszintű magyarérettségi érvelési feladatával foglalkozunk.