Emmi: feleannyi iskolában van korlátozás, mint amikor tetőzött a második hullám Közoktatás
Eduline

Emmi: feleannyi iskolában van korlátozás, mint amikor tetőzött a második hullám

Az óvodáknál még alacsonyabb az arány.

Március 1-jén az általános iskolák 16,7 százalékában van érvényben járványügyi intézkedés, ezen belül mindössze 2,6 százalékban érintett a teljes intézmény - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az atv.hu kérdésére. Az óvodáknak a 8 százaléka érintett, ezen belül 3 százalékban a teljes intézmény.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője, Galgóczi Ágnes a hétvégén megfontolandónak nevezte a teljes általános iskolai oktatás átállítását is digitálisra a napi fertőzések és a járványügyi adatok miatt. Ezzel kapcsolatban a lap megkérdezte az Emmi-t, hogy mérlegeli-e ezt a kormányzat, és mikor születhet döntés, a tárca részéről azt válaszolták: “az intézményvezetők a tanévkezdés óta az Oktatási Hivatal honlapján, nyilvánosan elérhető protokoll alapján járnak el”.

Müller Cecília a nap folyamán az Operatív Törzs sajtótájékotatóján megerősítette, nem zárható ki, hogy további intézkedések bevezetésére lesz szükség, például a digitális oktatásra való teljes átállásra. Az adatokat mindennap értékelik.

Van, ahol már helyileg intézkednek

Balassagyarmaton például a polgármester már a múlt héten arra kérte a szülőket, hogy aki meg tudja oldani a gyermeke felügyeletét, most jó lenne, ha 1-2 hétig nem vinné őt se bölcsibe, se óvodába, se iskolába. A fővárosi Kassa Utcai Általános Iskolában pedig úgy döntöttek, hogy a járványhelyzet miatt átcsoportosítják a tanévből még hátralévő tanítás nélküli munkanapokat a mostani hétre, így nincs tanítás az iskolában március 1-5. között.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.