Balassagyarmati polgármester: aki teheti, ne vigye iskolába a gyerekét Közoktatás
Eduline

Balassagyarmati polgármester: aki teheti, ne vigye iskolába a gyerekét

A városban egyre jobban fokozódik a járványhelyzet és egyre több 14 év alatti betegszik meg, ezért Csach Gábor szerint jó lenne, ha 1-2 hétig inkább csak az vinné bölcsibe, óvodába, vagy iskolába a gyerekét, aki nem tudja megoldani az otthoni felügyeletet.

Úgy tűnik, a koronavírus harmadik hulláma Balassagyarmatot is elérte, ugyanis az elmúlt három napban 47 azonosított covid fertőzöttet és 168 kontakt személyt helyeztek karanténba, 68-an fekszenek a covid-osztályon és 10-en vannak lélegeztetőgépen. A gyermekorvosok tájékoztatása szerint az elmúlt héttől érzékelhető mennyiségben jelentkeztek tünettel 14 év alatti gyermekek is, akikről kiderült, hogy covidosok - szúrta ki Csach Gábor polgármester Facebook-közleményét a hvg.hu.

A balassagyarmati városvezető elmondása szerint az intézményekbe is berobbant a fertőzés: két óvodában is be kellett zárni több csoportot, illetve a város hat iskolájában is több osztály került karantén alá a koronavírus felbukkanása miatt, és már a zeneiskolában is tudnak egy koronavírusos pedagógusról.

Az a szülő, aki meg tudja oldani gyermeke felügyeletét, most jó lenne, ha 1-2 hétig nem vinné gyermekét se bölcsibe, se óvodába, se iskolába. Iskolában igazolásként elfogadják a "szülői féltés" okot - írta Csach Gábor.

A fokozódó járványhelyzet miatt a polgármester ismét rendszeres szűrést rendelt el az intézményhálózatban, intézkedett a védőeszközök fertőtlenítő szerek újabb beszerzéséről, illetve az óvodák és a bölcsőde hétvégi fertőtlenítéséről. Kérte a  tankerület vezetőjét, hogy amennyiben egy osztályban covidos gyermek igazolhatóan több napot eltöltött, úgy azt az osztályt azonnal zárják le, helyezzék karanténba.

Továbbá levelet írt a tankerületnek és a megyei Kormányhivatalnak, kérve őket, hogy a 7-8. osztályokat a magas covid-fertőzés sújtotta településeken (Balassagyarmaton is) zárják be, térjenek át digitális oktatásra. "Ezeknek a gyerekeknek már nem kell otthoni szülői felügyelet" - tette hozzá. Szintén írt egy levelet a Kormányhivatalnak, hogy soron kívül teszteljék le az érintett települések óvodáiban és iskoláiban dolgozókat, valamint, hogy vegyék előre az oltási rendben az általános iskolai és az óvodai pedagógusok oltását.

99. VESZÉLYHELYZETI KÖZLEMÉNY (2021.02.24.) Tisztelt Balassagyarmatiak! Sajnos tovább romlott a járványhelyzet a...

Közzétette: Gabor Csach – 2021. február 24., szerda

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés
Vége a covid-oktatásnak, mától újra megtelnek élettel az iskolák Közoktatás Tóth Alexandra

Vége a covid-oktatásnak, mától újra megtelnek élettel az iskolák

Május 10-től a felsősöknek és a középiskolásoknak is újraindul a jelenléti oktatás. Sokan azonban úgy érzik, ennek még nincs itt az ideje a járvány miatt, mások pedig feleslegesnek tartják, hogy a tanév utolsó honapjára kell visszatérni az iskolákba. Mit tehetnek azok a szülők, aki a továbbiakban is otthon tartanák a gyereküket, illetve milyen járványügyi intézkedésekkel kell számolni az intézményekben? Most minden kérdést megválaszolunk.