Maruzsa Zoltán is beszállt a Jókai-vitába Közoktatás
Eduline/MTI

Maruzsa Zoltán is beszállt a Jókai-vitába

A köznevelésért felelős államtitkár szerint helyes, ha szakmai viták folynak arról, hogy mely művek kerüljenek a tananyagba, de nem írók véleménye fog dönteni.

"Jókai Mórnak a magyar irodalomban helye van, ez nem lehet vita tárgya" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtök reggel.

Ezzel arra utalt, hogy a napokban Tóth Krisztina író, költő egy írása után vita alakult ki arról, hogy Jókai Mór Az arany ember című regénye a nemi szerepek ábrázolása miatt legyen-e kötelező olvasmány. Az államtitkár az interjúban kitért arra is, hogy tavaly megjelent az új Nemzeti alaptanterv (Nat), és ha változik a tananyag tartalma, akkor logikus, hogy a számonkérés is változzon - erről itt írtunk korábban

De sietségre semmi ok, a magyarérettségi 2023-tól változik, az új rendszerben pedig először 2024-ben vizsgáznak a gyerekek. Jelenleg a Nemzeti Pedagógus Kar véleményezi a tervezeteket - tette hozzá Maruzsa Zoltán.

A riporternek arra a felvetésére, hogy a Magyartanárok Egyesülete szerint 80 évvel ezelőtti szemlélet jelenik meg az elképzelésekben, azt mondta: a tárca olyan kompromisszumos megoldásra törekszik, ami a "modernistáknak és a tradicionalistáknak" is megfelel.

A járványhelyzetről szólva az államtitkár megjegyezte: a nyugodtabb január után most a közoktatásban is érezhető az emelkedő esetszám, nőtt a rendkívüli szünetek száma, jellemzően egy-egy intézményben rendelik el egy hétre. Jelenleg az óvodák 9 és az általános iskolák 16 százalékában van rendkívüli szünet. Az idei érettségit továbbra is a hagyományos módon - írásbeli és szóbeli számonkéréssel - tervezik megtartani. Ez biztonságosan lebonyolítható a már tavaly tavasszal, ősszel, illetve idén januárban is kipróbált és bevált módszerrel - hangsúlyozta Maruzsa Zoltán.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés
Vége a covid-oktatásnak, mától újra megtelnek élettel az iskolák Közoktatás Tóth Alexandra

Vége a covid-oktatásnak, mától újra megtelnek élettel az iskolák

Május 10-től a felsősöknek és a középiskolásoknak is újraindul a jelenléti oktatás. Sokan azonban úgy érzik, ennek még nincs itt az ideje a járvány miatt, mások pedig feleslegesnek tartják, hogy a tanév utolsó honapjára kell visszatérni az iskolákba. Mit tehetnek azok a szülők, aki a továbbiakban is otthon tartanák a gyereküket, illetve milyen járványügyi intézkedésekkel kell számolni az intézményekben? Most minden kérdést megválaszolunk.