A PSZ követeli, hogy az oktatásban dolgozók is szerepeljenek az oltási tervben Közoktatás
Tóth Alexandra

A PSZ követeli, hogy az oktatásban dolgozók is szerepeljenek az oltási tervben

Továbbá szeretnék azt is, hogy nekik kifejezetten az iskolákban szervezzék meg az oltást.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megdöbbenve fogadta a nyilvánosságra hozott oltási tervet, amiből nem derül ki, hogy a tanárok mely kategóriába tartoznak, vagyis mikor lesz lehetőségük beoltatni magukat.

Azt könnyű belátni, hogy az oktatásban foglalkoztatottak munkájuk során közvetlenül kapcsolatba kerülnek a lakossággal, továbbá a pedagógusok között szép számmal akadnak olyanok is, akik a Covid–19-fertőzés szempontjából kockázati csoportba tartozó 60 évesnél idősebbek

- írják közleményükben, ezért szerintük az oktatásban dolgozóknak az oltási terv III. kategóriájában kellene biztosítani az oltást. A tanárok minél gyorsabb beoltásával egyébként az UNICEF és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is egyetért. Utóbbi szerint a köznevelési intézmények dolgozóit közvetlenül az egészségügyben és a szociális területen dolgozók után kellene beoltani.

A PSZ szerint az is döbbenetes, hogy tömeges oltás esetén az oltási pontokat a szavazóhelyiségekben rendeznék be, melyek közül sokat iskolákban alakítottak ki, ahová jelenleg még a szülők sem léphetnek be. Viszont a szakszervezet követeli, hogy az oktatásban dolgozóknak a munkahelyen szervezzék meg az oltás beadását.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.