Ez a nap is eljött: mától kezdődik a téli szünet Közoktatás
Eduline

Ez a nap is eljött: mától kezdődik a téli szünet

A tegnapi volt a téli szünet előtti utolsó tanítási nap, mától pedig elkezdődött a várva várt pihenés. De mégis meddig élvezhetitek ki a suli mentes napokat? Mutatjuk.

Bár korábban írtunk róla, hogy vannak olyan iskolák, ahol a tanítás nélküli munkanapok átszervezésével hamarabb kezdődött a téli szünet, azért hivatalosan mégiscsak december 18-a volt az utolsó tanítási nap.

A téli szünet utáni első tanítási nap 2021. január első hétfője, január 4. lesz. Így a közoktatásban tanulók - azaz az általános- és középiskolások - két hetet és két napot pihenhetnek, a hétvégékkel együtt. Az egyetemistákra más rendszer vonatkozik, nekik az őszi félév vizsgaidőszakát sok egyetemen csak párnapos szünet töri meg. Azt, hogy egyetemistaként mettől meddig pihenhettek, itt nézhetitek meg.

A szünet után már az első félév végéig sem kell sokat várnotok, ez ugyanis hivatalosan 2021. január 22-én zárul. Az első félévről szóló értékeléseteket és bizonyítványotokat pedig legkésőbb január 29-ig fogjátok megkapni.

A 2020/2021-es tanév összes dátumát itt találjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.