Egyre több digitális oktatásban tanulót veszélyeztet a kiégés Közoktatás
Eduline

Egyre több digitális oktatásban tanulót veszélyeztet a kiégés

A sokak által csak Jocó bácsiként ismert Balatoni József, középiskolai osztályfőnök szerint a diákok már annak is örülnek, ha konzultációra mehetnek hozzá, mert legalább egy kicsit kimozdulhatnak otthonról.

A brit Országos Diákszövetség novemberben készített egy kutatást, amelyből kiderült, hogy az online tanuló hallgatók körében komoly gond a stressz és a depresszió - számolt be róla az RTL Híradó.

Ettől félti a diákjait Balatoni József - vagy ahogyan sokan ismerik Jocó bácsi -, középiskolai osztályfőnök is. Ő úgy pórbál segíteni a diákjain, hogy kettesével konzultál velük az iskolában, hogy addig is kimozdulhassanak otthonról.

Az RTL Klub Híradója által megkérdezett pszichológus szerint az általában a felnőtteknél tapasztalható burnout szindróma, vagyis a kiégés egyre többször jelentkezik a koronavírus miatt otthonról tanuló diákoknál. 

Elsősorban a motiválatlanság, ami a tanulásnál jól látszik. De tulajdonképpen attól is lehet már kiégéses szindróma, ha túl sokat van képernyő előtt a gyerek, és ettől megváltozik a személyisége - mondta.

Az ingerek hiányát a téli depresszió is súlyosbíthatja, ezért szerinte fontos, hogy a szünet az valóban szünet legyen a diákoknak, így pihenhetnek és feltöltődhetnek a következő iskolai időszakra.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.