Nem mindenki akar részt venni az ingyenes tesztelésben Közoktatás
Eduline

Nem mindenki akar részt venni az ingyenes tesztelésben

Az alacsony részvételi arány még az érintett település polgármesterét is meglepte.

Kisteleken például a kisgyermeknevelők és az óvónőknek alig több mint a fele kért az ingyenes koronavírus-tesztből - derült ki az RTL Híradó riportjából.

A település polgármestere elmondta, hogy az óvodai dolgozók 57 százaléka kérte a tesztet, ez az arány pedig őt is megdöbbentette. A helyi óvodából végül 54-ből 38-an mentek le a tesztre, amiből két embernek pozitív lett az eredménye. Mindketten tünetmentesek voltak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint valószínűleg sokan azért nem kérik a tesztelést, mert ha kiderül, hogy koronavírusosak, és nem tudják bizonyítani, hogy az iskolában fertőződtek meg, akkor 100 százalékos helyett csak 60 százalékos táppénzt kapnak - mondta Nagy Erzsébet. A táppénz a szülőket is érinti, ugyanis, ha nem a saját gyerekük beteg, hanem más érintett miatt rendeltek el karantént az osztályban, nem kaphatnak táppénzt - derül ki a Szülői Hang civil szervezet felméréséből.

Egyre több a fertőzött, mégis fokozatosan újranyitnak az iskolák Izraelben

A cél, hogy fokozatosan minden évfolyam iskolába járhasson a kevésbé fertőzött településeken.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.