Hat fertőzöttet mutatott ki a nagy tesztelés az óbudai gimnáziumban Közoktatás
Eduline

Hat fertőzöttet mutatott ki a nagy tesztelés az óbudai gimnáziumban

Bár már javában teszteltek, amint megtudták a bejelentését, egyből leállították a őket - mondta az Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója.

Az iskolában a tervezett tesztek valamivel kevesebb, mint felét sikerült elvégezni: 282 tesztből mindössze 6 járt pozitív eredménnyel - írja a Telex.

A pozitív eseteket azonnal jelezték a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Az iskola igazgatója szerint ez az alacsony, két százalék körüli fertőzöttségi arány részben annak köszönhető, hogy 9 tanár és 15 diák van jelenleg is karanténban vagy fertőzöttként vagy kontaktszemélyként, őket természetesen nem hívták be a hétfői tesztelésre. A másik ok az lehet, hogy mivel a fertőzött tanárokról az őszi szünet elején derült ki, hogy elkapták a vírust, otthon maradtak és a szünet miatt majdnem két hétig nem találkozott az 580 fős iskolaközössége.

Az óbudai Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Gimnázium volt az az iskola, amelyik nem várva tovább a fenntartó tankerület és a járványügyi hatóságok döntésére, már november 2-án, hétfőn távoktatásra állt át.

Az egyetemek és gimnáziumok is online oktatásra térnek át

Orbán Viktor a Facebookon jelentett be rendkívüli intézkedéseket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.