Bejelentések a kormányinfón: mi lesz az iskolákkal? Közoktatás
Eduline

Bejelentések a kormányinfón: mi lesz az iskolákkal?

Múlt héten petíció is indult az iskolák bezárásáért, egyre többen várják az iskolai vírushelyzet kérdésének megoldását. Mi a kormány álláspontja?

Gulyás Gergely a mai kormányinfón a hvg.hu újságírójának kérdésére azt mondta az iskolákkal kapcsolatban, hogy az egyetemek maguk dönthetnek, a közoktatásban pedig számtalan óvintézkedés van, az osztályokon kívül maszkot kell viselni, van, ahol az osztályban is hordani kell. Azonban hozzátette,

ha az országot működtetni akarják, az iskolákat még nem kell bezárni.

Pedagógus szakmai szervezetek több önállóságot akarnak a védekezésben, például a távoktatás elrendelése, csúsztatott tanrend ügyben. Gulyás Gergely azt mondta, olyan ötlet nem hangzik el Kormányinfón, ami ne került volna valamilyen döntéselőkészítő kabinet elé. Azonban élet normális működésének fenntartása érdekében mindenki arra törekszik, hogy az iskolát ne zárjuk be, csak szükséges esetben - tette hozzá.

Arról is esett szó a mai sajtótájékoztatón, hogy az alapítványi iskoláknak szabad a kezük a döntésnél, az állami iskolánál a fenntartónak kell döntenie.

Az egyetemek szabadon dönthetnek, van aki lépett is: a Miskolci Egyetem ma délután bejelentette, hogy hétfőtől a teléjes intézmény távoktatásra áll át.

Itt az első átállás: hétfőtől távoktatás lesz a Miskolci Egyetemen

Egy héttel az őszi szünet után a teljes egyetem távoktatásra áll át.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.