Jocó bácsi: lassan úgy érzem magam, mint aki orosz rulettet játszik, pedig nem akar Közoktatás
Eduline

Jocó bácsi: lassan úgy érzem magam, mint aki orosz rulettet játszik, pedig nem akar

A népszerű tanár Facebook oldalán írt egy posztot arról, hogy mindenki vegye komolyan a helyzetet, hiszen nagyon sok múlik ezen.

Jocó bácsi, a népszerű történelemtanár ma reggel Facebook oldalán közzétett egy bejegyzést, amiben arról ír, hogy mennyire elszomorítja, hogy tapasztalatai szerint, aki elkapja a vírust, azt megvetik, hibáztatják az emberek és egyből beindul az áldozathibáztatás is. Pedig a helyzet fokozódik, a feszültség egyre nő és rohamosan nő a fertőzöttek száma is.

Lassan úgy érzem, már nincs kontroll. És aki elkapja, azonnal stigmatizálódik. Az emberek megvetik, leprásként kezelik azt, aki beteg lesz.

Balatoni József azt írja posztjában, hogy számtalanszor olvas olyan kommenteket, hogy valaki megérdemelte, hogy elkapta a vírust, biztosan az ő hibája, biztosan nem tartotta be a szabályokat. Szerinte egyébként a kommunikáció is erre irányul sok esetben. „Kérek mindenkit, ne ítéljük el a másikat csak ezért, mert beteg. Mert ma ő, holnap te.” – olvasható a posztban.

Egy másik fontos dolgot is megemlít a népszerű tanár, amit mostanában tapasztal. „És megindult a titkolózás emiatt: szülők letagadják, hogy a gyerekük Covidos, felnőtt emberek nem merik bevallani, hogyha betegek. Mert az emberek azonnal ítélkeznek.”

Úgy gondolja, hogy ennek nem szabadna így lennie, hiszen már nincs kontroll, bárki bármikor elkaphatja. Hozzáteszi, hogy sokan enyhe tünetekkel is dolgoznak, iskolába mennek, mert sokszor a munkáltató kényszeríti őket ebbe a helyzetbe, illetve ott vannak a tünetmentes fertőzöttek is. Azt is megérti, hogy sokan már nem hisznek a vírusban, hiszen sok az egymásnak ellentmondó intézkedés.

Pedig van, létezik, és most tavasszal ellentétben nem érzem, hogy kezelhető még a helyzet. Lesz, ami lesz. Sokan a munkánk miatt nem vagyunk biztonságban, igazából lassan nem az a kérdés, hogy elkapjuk-e, hanem hogy mikor, és hogyan vészeljük majd át. Szörnyű, de ez van.

Jocó bácsi szerint csak ront a helyzeten, hogy emberek esnek egymásnak, megvetik azt, aki elkapta. „Egy időzített bomba most egy iskola, ami egyre gyorsabban ketyeg…Lassan úgy érzem magam, mint aki orosz rulettet játszik, pedig nem akar.”

A népszerű tanár, akit nagyon sokan követnek a közösségi médiában arra kér mindenkit, hogy vegye komolyan a helyzetet, hogy hordjunk maszkot szabályosan, ahol csak lehet, fertőtlenítsünk, amikor lehet, mossunk kezet gyakran, tartsunk távolságot, amikor és ahol lehet, együnk vitaminokat, legyünk napfényen, figyeljük oda magunkra és másokra.

Mert most csak rajtunk múlik, mekkora katasztrófa lesz ebből. Mert ne áltassuk magunkat, másra nem számíthatunk, csak arra, hogy mindent megteszünk, amit lehet...

Romániában már több mint 3000 iskolában zajlik kizárólag online az oktatás

Összesen 3014 tanintézetben alkalmazzák a piros forgatókönyvet.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!