A KRÉTA lesz az új Google Classroom? Közoktatás
Eduline

A KRÉTA lesz az új Google Classroom?

"Jó kis Google Classroom koppintás, de így integrálva a KRÉTA-val jól használhatónak tűnik."

Ahogy már mi is írtunk róla, készül a KRÉTA új modulja - amely október hatodikától minden iskolában elérhetővé vált, neve pedig Digitális Kollaborációs Tér (DKT). A fejlesztés célja, hogy segítse a tanárok és a diákok online együttműködését, kommunikációját, a feladatok kiadását - írja a Népszava.

Hajnal Gabriella, az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ elnöke a lap szerint a fejlesztéssel kapcsolatban azt mondta, az új modul „szükségtelenné teszi” egyéb oktatási szoftverek használatát az iskolákban.

Természetesen nem tilos más platformok használata sem – közölte a lappal az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Pozitívumként emelték ki a programot ismerők, hogy nincs szükség újabb adatfeltöltésekre, a tanulók, csoportok, osztályok, tantárgyak és tanórák adatai automatikusan átkerülnek a KRÉTA-ból. A használat során azonban előfordultak problémák: több pedagógus is jelezte, hogy a rendszer hirtelen leállt „váratlan hiba” miatt. A DKT mobiltelefonos alkalmazásával sincsenek többen megelégedve; volt, aki egy idő után be sem tudott lépni a felületre - idézi a lap. Hozzáteszik: sokan attól is tartanak, hogy az iskoláknak kötelezővé teszik majd a DKT használatát.

Pénteken indul az idei őszi érettségi szezon

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.